Frodó dala Bríben

Van egy fogadó, vidám fogadó,
a söre, hej, finom!
A Holdbeli Ember is betért
egy este - tudjátok miért?
Hogy barna sört igyon!

A szolgagyerek macskája pedig,
ki inni szeret fenemód,
hegedülni se rest azon felül,
és húzza ám kegyetlenül
a talp alá valót.

Lakik még ott egy kis kutya,
egy tréfás kedvű eb:
ha jó az ivóban a hangulat,
a vendégekkel elmulat,
sőt, ő a legtüzesebb.

És van még egy kövér tehén,
akit feszít a gőg,
de a nótától megrészegül,
és rögtön táncra perdül,
az istálló előtt.

És ezüsttányér mennzi van,
s hozzá ezüstkalám!
Hogy vasárnap fényes legyen,
pucolják tisztességesen
már szombat délután.

A Holdbeli ember csak vedelt,
a macska vonója dalolt:
kanál, tányér asztal tetején,
idebent a kutyus, odakint a tehén
betyárul rúgta a port.

A Holdbeli ember az asztal alá
gurult s elszunnyadott,
álmában itta tovább a lét,
míg rózsaszínű lett az ég,
s lementek a csillagok.

És szól a cicához a szolgagyerek:
"Ez részeg, mint a csap!
A Holdnak két paripája pedig
ezüsz-zabolán berzenkedik,
és kelni szeretne a Nap!"

A macska erre úgy muzsikál,
akár a veszett fene,
a derék fogadós meg a Holdbeli
Ember fülébe kürtöli:
"Záróra, hallja-e?"

A dombra cipelik a Holdbelit,
s Lódítják, mint a batyut:
a Holdba, zsupsz! Lovak ugranak,
tehén szökell, mint kecskebak,
kanél, tányér odafut.

És tombol a macska, vonít a vonó,
a kerge kutyuska csahol;
tehén a lovakkal fejreáll,
a szálló vendég mind kiabál,
s kiszökken a paplan alól.

De aztén, durr! megpattan a húr,
lecsücsül tányér s kanál.
Tehén átugrik a Hold felett,
a kis kutyuska jót nevet,
hogy így végződik a bál.

A domb mögött letűnik a Hold,
s a Nap körültekint.
Csodálkozik: node még ilyet!
Világos van, s az emberek
bebújnak az ágyba megint!