Író - Amint látjátok eznem a történet eleje , mert még nem tudtam összeszedni , de ha sikerül fölteszem ! Ha tetszik kérlek jellezzétek az oldalon . Köszi !!
A történetről röviden : Egy Smaragdvölgyi lovagnő Áiyrá O'green elindul hogy vissza szerezze népe szent kövét a Smaragdcsillagot a gonoszok úrától Sugilíttől aki , hogy övélegyen minden hatalom az ahyzrált is ellopta , melyben egysítheti a városok szent köveit . Áiyrát útja során sok szerncsétlenség éri , de barétra is talál többeközt Johannes Sthonra és Covellinre az Azuryll lányra , ak az azurszigetről érkezett .
( A szereplők neveit töbnyire kő nevek )
8. Fejezet
A vízesés titka
A boltív először szivárványszínben kezdett izzani , majd kisvártatva rózsaszín , később fehér gyöngyház fényben ragyogott s mikor a sziporkázó fények kialudtak fény csíkjaikbó egy hatalmas kapu rajzolódott ki .
Hiddenit lassan, botjával a földet kopogtatva közelebb ment a kapuhoz . Öreg csontos kezével ügyetlenül tapogatta a kőbe vésett mintákat, díszeket melyek az ajtó két óriási szárnyát díszítették s meg fogta a kőből faragott szürke, ezüstösen csillogó kilincset, melyen egy különös nagy halvány minta volt.
- Szerpentin! - Szólt az öreg uralkodó fiatal szolgájának. Szerpentin haragos tekintettel épp Áiyrát és Johannest figyelte s élénk zöld szemei izzottak, világítottak dühétől és féltékenységétől.
- Igen Uram? - Kérdezte pármásod percnyi hallgatás után, halk, mély és ideges hangon s egy utólsó sötét és dühös pillantást vettet Johannesre és szinte átdöfte izzó, zöld, haragos tekintetével a férfit, majd lassan urához fordult.
- Kérlek, nyisd ki a kaput. - Mondta az öreg Hiddenit kedvetlen és erőtlen szomorú hangon. Szerpentin elő lépett az előtte álló cselédlányok mögül s kezében egy különös furcsa tárgyat tartott: Egy érdekes, kulcsnak nem mondható, hófehér fényben fürdő négyágú csillag, egy medál mely kékeszöld halványan csillogó láncon lógott s közepén egy ugyan csak kéken és zölden csillogó kerek kő látszott. Áiyrá rá döbbent hogy már korábban is látta ezt a medált Szerpentin nyakában, de soha sem merte meg kérdezni mi is az, de most már biztos benne hogy a férfi feladata volt hogy eddig a pillanatig épségben megőrizze ezt a különös " kulcsot ,, s hogy óvja a gonosz kezek elől, mint ahogy neki és a többi lovagnak kellet, volna megőriznie a Smaragdcsillagot . Áiyrá szívében fel támadta a félelem, mert belegondolt, abba hogy vajon milyen gonosz tervet eszelt ki Szugilit és hogy mit fog művelni ezzel a várossal és az összes többivel ezen a világon. A lovagnő nem szólt semmit csak behunyta egy pillanatra szemét majd tovább figyelt s meg próbált minden elkeserítő szomorú és rémisztő gondolatot elkergetni magától és figyelt. Szerpentin közelebb lépett a kő kapuhoz, óvatosan tenyerét a kilincsre simította, majd beljebb nyomta azt. A kilincs egy mély morgó recsegő hanggal mélyebbre nyomódott és közepén a halvány minta, mely eddig nem látszott most fehéren csillogni kezdett és különös mód a négyágú csillag alakú medál körvonala jelent meg rajta. Szerpentin bele helyezte a medált és lassan fordított rajta egyet balra majd ismét balra s egyet jobbra is s a kilincs megint beljebb húzódott s magától mozogva megismételte fordítva: kétszer jobbra és egyszer balra.
A férfi hátrált és fel nézett s a kapu egy nagy roppanással ki tárult. Szerpentin miközben egy fáklyát vett át az egyik cselédtől szeme sarkából hátra pillantott Johannesre majd megfordult és belépni készült a kapun.
- Nem te vezeted őket! Azt szeretném, ha nem mennél velük, rád nekem öreg esetlen vénembernek van szükségem. – Tette Hiddenit kézét váratlan Szerpentin elé és a férfi meg lepve állt meg s kérdő tekintettel nézett urára. - A fiam Grenit fogja végig vezetni őket ő jobban, ismeri az utat és benne jobban meg bízom! - Mondta Hiddenit ellenkezést nem tűrve. Szerpentin először dühösen nézett a vak uralkodóra , de mivel tudta hogy a királynak valóban szüksége van rá nem ellenkezett erőt vett magán , bár az hogy a király ilyen nyíltan mondta meg hogy nem bízik benne nagyon is sértette s lelkében harag támadt a király ellen de végül elfogadta ura parancsát .
- Ahogy parancsolod. - mondta és hátra lépett, és a hogy ezt megtette a terembe egy férfi lépett be. Hiddenit fiatalabb mása volt a 40 év körüli Grenit. A herceg ruhája fekete és sötét zöld volt palástja világosabb zöld, haja fehér ezüstös és szeme kék. A fiatalabb uralkodó megjelenésére a cselédlányok fáklyákkal a kezükben beözönlöttek a feketén sötétlő ajtón s mikor ki jöttek már meleg narancssárgás fény áramlott ki a folyósról, miden lámpást meg gyújtottak. Mikor Grenit Áiyrá mellé lépett a lány mélyen meg hajolt és hosszú fehér haja ezüstösen csillogva omlott előre.
- Áiyrá örülök, hogy ismét látlak. - Köszöntötte Grenit a lovagnőt kedvesen.
- Én is herceg.
A herceg pillantása most a nő mellet álló magas, barna férfire Johannesre esett.
- Önben kit tisztelhetek? - kérdezte mosolyogva, érdeklődve végignézve a férfin s látta csillogó barna szemeiben hogy sok dolog van, amire még nem kapott választ.
- A nevem Johannes Stone uram.
- Nos, Johannes remélem, hogy a hová most vezetlek benneteket ott talán sok mindent, találtok, a mi segíthet. Olyan dolgokat mutatok, amelyeket más országban és városban nem találtok meg. Eközben Covellin, a ki észre sem vette a herceg érkezését, tűnődve bámult a most már kivilágított szürke, kockakőből épített folyosót.
- Kérlek, kövessetek. - Mondta Grenit és kezébe vett egy fáklyát s Covellin mellett elhaladva megindult a kapu felé.
- Gyere. - mondta Áiyrá a fekete hajú lánynak és a kezébe nyomott egy fáklyát, majd mid hárman követték a herceget, kinek zöld köpenye lassan eltűnt a folyósón. Az alagútban már évtizedek óta nem járt senki, a földet és miden mást sűrű por borította, a falakat ragacsos csillogó pókok szőtte hálók, lepték el. A kísérteties és elhagyatott folyósón, ahogy előrébb és errébb haladtak, kezdett egyre hidegebb leni s még a fáklyák sem adtak elég meleget. Miközben haladtak meleg, láthatatlan levegő helyett, pára felhők hagyták el szájukat. Az alagút hidegebb és hidegebb lett s lágy, de csípős fuvallatok érkeztek valahonnan a folyosó végéről. Mi közben haladtak, követték Grenitet, Covellin lenge öltözéke miatt igen csak fázni kezdett s kezét fáklyája fölé tartva lépkedett tovább. Áiyrá maga is érezte az egyre jobban fújó és erősödő szellőt, mely már nem gyenge kis fuvallat volt, hanem fagyos és erős szél, mi belekapott a fáklyák vörös lángjába és a lovagnő hosszú ezüstösen fehérlő hajába. A nő most mélyet sóhajtott. A levegő, ami beáramlott az alagútba párás volt, nem száraz, s hideg fagyos, mint a vízparti levegő. Áiyrát hirtelen kíváncsiság fogta el s nem tudta elképzelni hová vezet ez a hosszú, hideg folyosó. Kék szemével kutatni kezdett az alagútban, végig mérte a falakat a poros földig de semmit sem talált a miről kideríthette volna miféle hely ez, és hogy hová vezet. Ekkor ismét egy sokkal hidegebb szinte jeges szél érkezett valahonnan és Áiyrá zúgó, csobogó és morajló hangot hallott.
- Grenit, mégis hová megyünk? - Kérdezte meg végül habozva Áiyrá és kérdő tekintettel várta a választ.
- Smaragdvölgy legősibb épületébe. - Kezdte relytéjesen a herceg és halvány kék szemei meg csillantak a fáklyák fényében. - A legrégibb és legtitkosabb helyre, amit csak nektek mutathatok meg: - Szemét végig futtatta mid hármukon. - A TEKERCSEK TERMÉBE. - Mondta és ebben a pillanatban kiértek az alagútból és csodálatos látvány tárút eléjük. Áiyrá most már rájött hogy honnan fújt a hideg , nedves és párás szél s rájött hogy mi volt az a csobogó, hang amit odabenn hallott mert , elöttük csillogva , zöldes ragyogással zubogott a várost szegéjező hegyhátatt ketté választó hatalmas vízesés . A folyósó csiszolt kockaköves falait most felváltották a hegy durva moha színű sziklái . Mind anyian látták a párkány szerű eggyenletlen kőutat mely a zöld vízeséshez vezetett s a sötét tó fölött halatt el .
- Óvatosan kövessetek és csak oda lépjetek ahova én . - Mondta szigorúan Grenit és elindult a kőpárkányon lassan hátát a szikláknak vetve s mögötte Covellin , Áiyrá és Johannes is így haladt . Hamarosan végíg mentek a félelmetesen kanyargós és magas uton s Grenit egy pillanatra meg állt mikor a nagy morajló és zubogó vízesés közvetlen közelébe éertek , s Áiyrá átnézve a herceg válla felett megpillantott egy keskeny , de legalább négy méter magas , feketén sötétlő hasadékot melyn pontosan a vízesés alatt állt s minden szilájáról apró zöldes fényű vízcseppek peregtek le mejeket a zuhatag permetezett oda . Ahogy a lovagnő gondolta útjuk azon a nyíláson vezetett át s úgytűnt itt is ér véget . A keskeny nyílás egy hatalmas kőbarlangba vezzetett mely úgytűnt semimensem különbözik a többitől. Grenit léptei kopogtak a sziklás köves talajon majd fákják gyúltak , kislápások a falon és a korom sötétség kezdett szertefoszlani mit a füst és hejébe vöröses fény került mely betöltötte az egész hatalmas batlang termet . Áiyrá körbe fordult s látta hogy mindenütt , a falakon , a falmallett egészen a több mint négyméter magasan lévő plafonig , óriási polcok magasodtak , melyeken könyvek és tekercsek sokasága állt pokháloval s porral pelepve . A terem közeepén egy széles kerek asztal állt , melyre egy réges - régi térképvolt festve .
- Itt , - Kezdte Grenit és mély hangja vízhangzott . - mindent meg találtok a múltról , mindent ami választ adhat a kérdeseitekre , Áiyrá . - Mondta és a nő felé fordult . - Régi , időszámitásünk elötti tekercseket , térképeket , királyok családfáit , régmult béli csaták leírásait , és világunk régi és új elenségeit is meg ismerhetitek ezekből a könyvekből és írásos emlékekből , s minden mást is meg tudhattok ha kutattok .-A herceg az asztalhoz lépedt . - Ennek a térképnek a segítségével betudjátok azonosítan mi hol történt , milyen lények élnek a tavakban , tengerekben , erdőkben és városokban . - Áiyrá szeme fell csillant , mert rájött hogy itt mident meg tuhat a villásnyelvű kígyó szerű lényekről és Sugilitrő .
- Uram ha itt csupán régi könyvek és tekercsek porosodnak , miért olyan különleges és titkos ez a hely ? - Kérdezzdte Covellin és lila szemei kiváncsan csillogtak . -Majd ha eljön az ideje metudjátok , de most a kérdéseitekre keresétek a választ . - Mondta a herceg . Áiyrá nem tudta de Johannes fejében is a szörnyek és Sugilit járt , csupán Covellin volt az aki máson törte fejét , azt remélte itt majd rátalál a Áhyzrál jelentésére . Áiyrá fákjáját maga elé tartva elindult a tömérdek polc közt mejeken számtalan könyv címe látszott : "A tavi rémek ,, kezdte magában olvasni a cimeket . " Lelkek erdeje ,, " A fekete város ,, " Szellemek Csatája ,, " Zitelá városai ,, Ésmég sok ehez hasónló cím és könyv sorakozott a plcokon . Áiyrá sokáig járta és nézte a polcokat vastagabnál vastagabb könyveket lapozott át de amit keresett nemtalált sehol . Rengeteg térképet , város leírást , beszámolót és még ki tujjamit talált , s mindett a kerek asztarra tett és az öszeset át nézte . Egy régi térkép Kütijá városát muttatta be . Egy másik , sokkal érdekesebb tekercs különös népekről irtt :
" A Zetánok ,, Ált nagy betükkel a tekercs tetején . " A Zetán nép földünk keleti részében élt . A Zetán sivatag e nép nevéről kapta nevét . - Áiyrá ujjával meg kereste a sivatagot a festett térképen . "A töbnyire a pró termetü keleti emberek karavánokkal keltek át a sivatagon . - Fojtatta az olvasást magában . " A sivatag e lakóinak csak időszámításunk elött akadtak elenségei a Seátok . Ez a nép nem sokkal külömbözött a Zetánoktól arcuk ugyan olyan csontos , szemük húzott , bőrük barna , de termetük jó val nagyobb volt . Egy átlagos Seát harcos 170 cm nél jóval magasabb volt míg egy Zetán 150 cm nél sokkal kisebb A Jedzetetet készítette : I . E . S Áiyrá gyorsan végíg olvasta a tekercset , de már vette is elő a következő könyvet . Eközben Covellin is számos könyvbe beleolvasott . Talált könyvet minden féléről de egyelőre az Áhyzrál szó jelentését még nem találta egyik könyvben sem . Johannes leginkább a régebbi tekercseket futotta át , barna szemeit lesem vette róluk . Épp egy Brütien nevű boszorkányról olvasott . Mellette tekercsek halma az asztalon . " Jákelin csatája ,, " 1. Retton Király ,, " Zion a Dzsungel Város ,, Címek látszottak a régi papírokon és még sok más . A férfi időnként a térképre tekintett és végignézett hol az asztalon , hol a tekercsen . Áiyrá most egy keveset fel hagyott az olvasással . Valahogy kezdte reménytelennek érezni az egész kutatást . Mind hárman rengeteg könyvet pakoltak már az asztarra , de sehol nem találtak semmi különöset . Most fáradtan könyökölt az asztalon és onnan nézett szét . Mindenütt tekercseket , térképeket és könyvekett látott , majd mégis észre vett valami különöset . Egy , viszonylag vékony , arany lapokkal teli , fekete bőrborítású , könyv csilogott, melynek tetején ugyan csak arany szín betük álltak . Áiyrá kiváncsan vette a kezébe . A könyvön furcsa , de szép arany írás fénylett . A lovagnő próbálta elólvasni , de a szép borításon valami nagyon régí és , Áiyrá számára ismeretle nyelven volt írva a cím . A nő mégis bele nézett és meglepő dolgott pillantott meg , mikor a könyvet a közepe félé lapozta . Áiyrá mást nem , de a " Sugilit ,, nevet megértette a régi nyelvű kacifántos szavak közül.Páncélos léptek zaja halatszott s egy nagy fekete csapat érkezedt a hatalmas palota romjaihoz . Egyenesen az asszonyok felé tartottak . - Vízhangzott tovább a történetet mesélő Johannes hangja tompán de érthetően s hangjára Áyrá látta a fekete páncélos harcosokat . A nő érzékelte, hogy a katonák a gyerekek s az asszonyok felé tartanak . Áiyrát rettegés fogta el a hogy látta a sok fegyveres katonát a fegyvertelenek felé trappolni . - Nem bírtam nézni tudtam hogy mindenkit megölnek . Tennem kellet valamit ! - Halatszott az olvasó Johannes hangja , Áiyrá gondolataiban . A lovagnő teljesen úgy érzett mint a katona . - Tennem kell valamit külömben mind meg halnak ! - Suttogta magába Áyrá és , a homályben szinte ragyogó tenger kék szemeit lehugyta majd mélylevegőt vett . - Fegyvert rántottam . Áyrá ragyógó szemeit ki nyitotta s akár a katona , kinek a helyébe képzelte magát , képzeletben , kirántotta hosszú kardját . - Megáljatok ! - Megáljatok !! - Áyirá és Johannes vízhangzó hangja most teljesen együtt szólt a lovagnő gondolatában . A nő zörgő páncéljában futásnak eredve egyenesen a katonák vezére felé rontott . - Egyenesen neki rontottam a vezérüknek, ki szinte nem is figyelt kiáltásomra , háttal állt s mikor neki rontottam csakk akkor fordult meg és öklét felém lendítette . - Áyirá a főldre zuhant az ütéstől amit a katona kapott , de nem érzett semitt csupán rémült volt s a földön feküdve figyelte a fölé magasodó katonát . - Mit képzelsz magadról te féreg ? - Kérdezte a katona . Áyirá most csupán halkan , elhalóan hallotta barátja hangját , aki ugyan ezt a kérdést olvasta , s most mitha valóban ott lett volna olyan hangosan hallotta a katona recsegő hangját . - Én nem feleltem a kérdésre csak |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
