Samu verse a trollról

A kövön ül Troll egyedül,
Vén csontot csócsál étkeül;
Sok év alatt lett csupasz e falat,
Nehéz volt húst szerezni.
Lesni! Messzi!
Barlangján így bújt szál egyedül,
Bajos volt húst szerezni.

Akkor Toma jött, s a föld döngött;
Szólt Trollhoz: "Hé, ez mi az ördög?
Tim bácsikám sípcsontja tán?
Mért nincs a föld alatt lent?
Az rend! Az szent!
Tim ezen meg a párján ődöngött,
Helye ott van a föld alatt lent!"

"Loptam", Troll szól, "a föld alól.
Csont a likban mért lakna jól?
Mint holt vályog, hevert bátyód.
Sípcsontját így találtam.
Láttam! Málltan!
Mondtam: vén troll, jóllakhatol!
Neki - minek, úgy találtam."

Toma így dohog: "Ej, nosza hát, mi dolog,
Hogy dúlhatják ily kóborok
Nyugtuk helyén az őseim;
Add vissza a vén csontot!
Mondod: koncod?
Bizony az övé az, bár halott,
ide nekem, eh, a vén csontot!"

"A mindenit", troll vicsorít,
"Mindjárt csontod lesz számban a síp!
Egy kis friss hús - s a has nem bús!
A fogam belevágom.
Zápom! Rágom!
Vén csont helyett újabb akad itt:
A fogam belevágom."

S hogy azt hitte épp, meglesz az ebéd,
Kinyúlt - s csak a semmibe fúrta kezét.
Tom perdült, mögé került,
Hogy megbillentse keményen.
Féljen! Mélyen!
Toma úgy gondolta, az itt a beszéd,
Ha megbillenti keményen.

De kőbe hág - s gonoszabba! - a láb,
Ha megcélozza egy troll farát.
Bizony, azzal a hegy birokra megy,
S a troll ül, meg sem érzi.
Bérci élcnyi!
S míg Toma hörgött, Troll fogta hasát,
Nevetett: pár lábujj érzi!

Toma lába oda, hazabiceg a koma,
Ép már e csülök nem lesz soha;
Mit bánja Troll, ő ott ül, ahol!
Szopogatja a csontot, a csentet.
Csendet! Rendet!
Ott ül Troll, ha leült oda,
S nem adja a csontot, a szentet!